Csónakunk sokszor hánykolódik,
haragvó tajtékok kettétört színpadán
szemünk nem lát túl e szürkeséget látva.
Nem lehet ennél égbeszökőbb hiány.
De akkor is, ha haragos a tenger,
gyászban, magányban a vándor ég alatt,
felénk indulsz a hullámokon át,
s áttör időt, távlatot egyetlen szavad.
Benned végül partot érünk,
Te szétoszlatod a robajló morajt.
Te vagy a csönd, a békességünk,
mert ahol Te vagy – ott van a part.
