Megőriztük a Hitvallást s az Igét századokon át,
tisztán és híven.
De csak könyvekbe zárva!–mert szívünktől nyelve,
szelleme már-már idegen.
Nem éljük, amit vallunk, (mint az ősök)
utunkban a Lélek már nem vezet.
Bár mindnyájunk közös célja a Béke,
de utána a Pénz s az Élvezet.
Üresedik a templom, nincs imádság
asztalnál, ágyban, üzemben, mezőn.
Isten népére nem ismerhet immár
bennünk a világ. Rosszul áll a pör:
vádjait szaporítja ellenünk sok
millió „Minőségi Ellenőr”.
Úszunk az árral, számunkra is sorra
ezrével nőnek az uborkafák, s kapaszkodunk,
mert nagy erővel vonz a
fösvény, úrhatnám kispolgáriság.
A múlthoz képest hol van a minőség?
Hiába van papíron igazunk,
hiába mondjuk tisztán az Igét, ha
a cáfolata sokszor mi vagyunk!
Bizony, bizony, a „Semper reformari”
ideje jött el s elsősorban ránk!
Nem szekta, „izmus”, Róma most a kérdés:
bennünk lobbanjon újra fel a Láng,
a szent Láng, ami őseinkben égett,
mitől sok fásult szív tüzet fogott
s áldozva szolgálták a hazát s népet,
szerények, tiszták voltak, s boldogok.
Itt az idő, hogy a Lélek vezessen
s azt tegyük, amit az Úr ma ránk kiró:
nékünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak
majd református reformáció!
