Okos szívében jajgatott a világ töredelme,
A meggyalázott nemzetért volt homlokán gyalázat
S a csattogó vonat a csontját követelte.
Mert élni nem lehet ily bölcsen és merészen,
Nem bírhat ennyi tisztaságot a gonosz világ,
Harminckét évig állt a földön mennybe-készen,
Hát Istenem, most gyógyítgassad csókjaiddal József Attilát!
Az nem lehet, hogy ennyi kín hiába volt a proletárokért,
Az nem lehet, hogy hasztalan tépette széjjel gyönge húsát,
Az Irgalom a síneken letörli azt a drága vért
Mert értünk dőlt az Úr elé a dal s a vértanúság!
Ne sírjatok, Angyal suhog ma köztetek, ti sárga proletárok,
Egy költő lankadatlan bontogatja rólatok a rabigát,
Aludt a földön veletek, tiértetek a mennybe fölkiáltott,
Hát szolga-népek! hirdessétek minden korban József Attilát!
Legyen hazája már az édes Örökkévalóság,
Vegyétek sátratokba, Mennybeli Karok!
Harmatozzatok rája, égi rózsák,
Ti csillagok, az örök fénybe világítsatok!
Legyen lakása köztetek, ti szegények, ti gyöngék,
Mert jászlatokért kellett homlokának szétloccsannia,
Legyen most jászla mind a két öröklét:
A véretekbe és a mennybe jusson József Attila!
Ajánlás
Ha szólsz az Angyalokkal, kérlek, engem ne feledj el,
Én küszködöm tovább, számon a te dicső neveddel,
És dolgaimban a te okos ujjad int rám,
Ne hagyj el engem, szólj nekem az égből, vagy a sírból is,
Attilám!
