advent idejében, tiszta, hófehér fátyol
borul a tájra, csillagok csókolják
fényüket a szendergő világra,
csendesebbek a hajnalok és éjek,
szürkeségbe bújók a napok,
s e fagyos időben mégis,
nagy útra indulnak a földlakók végre:
szívük mélyére,
ahol szunnyad még a szeretet és béke,
de hiszik, hogy ébred a lélek,
és örök az élet, s e gyönyörű igézet
— legszebb reménye — teszi jobbá
az emberiséget.
