hosszú csöndhézagokba zuhogó nyelvvel
s mint a némák mutogatnék
nagy kékeket zöldet barnát naparanyat
míves tükörben törékeny álmot
azt ott
most- és mindörökkét
égbe nyújtózó gerincem xilofonján
bolond szelet
értenéd-e
súlyos szavak helyett felfeszíteném
a mellkasom lásd a milliónyi zsongó lepkét
s hogy most olyan zavaros-szép
lett a minden nem is tudom
tán kinevetsz
