de csak a talpfák alatt őrlődő kövek
zihálását viszem magammal, és a párnádra
ejtem majd egy húnyt szemű pillanatban,
és többé nem nézek rád.
...és nem lesznek csókok...
tükröd tiszta foncsora mögé állok
hogy ne érhess el, feltartott tenyeremben
olvasd, de ne lásd, milyen világba zártál, mikor
szabad utat adtam sorsom vonalai közül.
...és nem lesznek szavak sem...
csak az álmok visszhangja egy
rózsa lángolásán, s csak a bőrünkön átvilágító
vágyak délibábja, csend, ami a saját
hangunkon mesél nekünk.
...azt hiszem, imádkozni megyek majd hozzád
és ajtód előtt hagyom féktelen éjszakáink
makulátlan boldogságát, a vadvirág illatú
nevetést, és a május összes színét, hogy
...ne halld meg bennem a halál rianását...
