Hajnalok moccanó üveglapjain
beszüremlik – – – a rés.
Mozdulatainkban meghal
egy kicsit minden ölelés. Tenyered
tenyerembe hűs csöndet lehel.
Egymáshoz érő ujjaink
labirintusában – – – –
évek múlnak el. Addig fölszáll
a végtelenbe és lebukik
kagylók mélyéig a Nap.
Míg megcsodálom hajad sötétjét,
reánk alvad az alkonyat.
