Mi nem hazudtuk magunknak, hogy ez
elrendelés volt: megtaláljuk egymást,
és hogy másképpen nem történhetett,
mi tudtuk: szál csak a véletlenek
esetleges és kusza rendszerében;
de mert így lett, hát törvénnyé meredt,
ahogy az anyag szeszélyeiből
formává forr a pontos oktaéder.
Mi meghagytuk a teljes szenvedést
egymás magányos asztalán szegetlen,
s míg öncsalón a többi összebékült,
mi irgalmasan elküldöttük egymást.
Most olykor halljuk: összecseng a léptünk,
az utakat begyűjtő végtelenben.
