Ez a világ elhagy engem,
ezt a világot elhagyom.
Nem marad semmi belőle,
csak néhány törékeny vers -
lélegzetvételnyi vagyonom. Könyvek
hófehér lapjairól majd föl-fölszáll
a szegények tiszta arcát őriző
ének, és fölgyújtja a mindenek
tüzét - tavasznak, télnek.
Végtelen lobogással ragyognak
a fák, a havak. Élni kezd
minden ág, és boldogan hirdetik:
hogy megláttalak. Fáradt szememben
még most is eleven a füvekkel
lüktető táj. Ahogyan vállad megbillent
a gyöngéd fényeken, még most is fáj.
Nem szűnik a hegy, az égbolt. Örökké
érzem, mi rég volt. Összehúzom
megmaradt reményeimet állig,
szívemet cipelem mindhalálig.
