Madár János: A magány súlya alatt

Alkonyi csöndbe hamvad a tűz,
ki sem látszik a fény a résen.
Hunyorog a kő, a vers,
megnőnek az árnyékok egészen.

Virradj, éjszaka! Sötét
fémek közt oly egyedül vagyok.
A magány fekete súlya alatt
szétfeszítik szívem a csillagok.