áthull rajt a félelem
s a csontos, félszeg mozdulat
a fény szitáján fennakad
halántékod ezüst garas
megpendül fénye fölpereg
s harang-barnán rám nehezül
a hangod, az a sugaras
szavam vacog és didereg
koccan a kedvem, földre hull
kedves, te holdas homlokú
csak tudnám hol keresselek
