emlékszem:
válladon hangtalan vetkőztek
a csillagok
tündöklő meztelenre
mindig várlak
kikövezett csendben
lépteid visszhangját kondítja
az emlékezés
tegnapokba oltja két szemem az álom:
nagy barna tulipán
rohanok arcod mozaikjával kirakott
ragyogó partokon
bokáig jéghideg fényöblébe az
ébredésnek
s a válladon didergő meztelen csillagokat
kioltja
valóság-hűvös kezével a
reggel.
