vibrálnak az áttetsző szólamok.
Enyhe kontrasztok hullámain lenget
a némaság arca új dallamot.
Mintha az idő is sokszorozódna,
jövő tükröz múltat, a múlt jelent.
Ketyeg, és mégis helyben áll az óra:
nincs más idő, más jelen, csak a csend.
Dallama leigázza a világot,
összefolyó mélységek-magasságok
fájdalmában zsong így az éjszaka,
nesztelenül, és mégis hallhatóan,
ahogy a szív halkan kiáltva dobban.
A csend a végtelen síró szava.
