elhagyod az egyetlen szobát,
visszavonhatatlanul védtelen maradsz,
mint a szökésben lévő, aki megszokta a magányt.
Égre növesztett csillagaid fehérlő oltárok,
előttük térdre borul az éjszaka,
föld fölött és föld alatt, egyforma idegenségben.
A vitorlás szelek is hiába jönnek,
felhőkből, vízmélyből.
Mikor kilépsz a belső térből végleg,
elhagyod az egyetlen szobát,
visszavonhatatlanul védtelen maradsz,
mint a szökésben lévő, aki megszokta a magányt.
