minden kis ágba, amit felkínál
egy gondolat törékeny kis szerelme,
amit lombjában rejteget a táj,
a föld mégis jobban húzza a mélybe,
mint amennyire emeli az ég.
Roppan vele ezer ág ölelése.
A szerelem ereje nem elég
legyőzni azt az értelmetlenséget,
amit színültig kitölt a sötét.
Vele küzd meg kegyetlenül az élet,
hogy felszínen tartsa lélegzetét,
mintha a magasság a világosság
lenne, ahol a csend is látható,
ahol a holnap csillagait osztják,
és fényeit derengeti a szó,
de nehezül a gondolatok ága,
s a fa csúcsa sem éri az eget.
Az elme hiába tör magasságra,
amíg a mélység gondja nehezebb,
s egyszer a gondolatok szétszakadnak,
mint egy túlterhelt szárítókötél,
és a semmibe zuhanó szavaknak
fehér homlokot kölcsönöz a tél.
