kiszűrődő aggodalmakat,
mikor csak a zárat látom, s feledem:
szavadtól hullik le a lakat.
Te ismered csönd szobámnak
didergőn kikúszó küszöbét,
s tudod: ha Veled lépnék át fölötte,
elmúlna benn a sötét.
Te ismered botló léptem nyomán
bennem hogyan térdepel a bánat,
mint hulló levelek siratják
a fölébük hajoló fákat.
Te ismered minden rezdülésemet,
Te tudod: egy sem volt hiába.
Belesimulhatok gyermek valómmal
jelenléted igazába.
