hit és tudás közt tétovázik,
a bölcs tanítások között
sejtés és értelem vitázik.
Örökségünk a logika,
mely felnőtt dialektikává,
hogy elménknek legjobbika
(remélve, hogy holnapja vár rá)
választ találjon a ködös,
de végre érthető zavarban.
Olykor váratlan üstökös
jelezte: létünkben zavar van.
De mi már tanult képletek
tudásával tévhitben élünk.
A hit magában mit tehet?
De hit helyett együtt remélünk
egy jövendőben, amelyet
széppé formálhat ember-elme,
hogy tetteket és lelkeket
a közös pusztulás helyett
vezessen, ameddig lehet
az élet értelmes szerelme.
