Valaha azt hittem,
egy szál fenyő is őrzi a fenyvesek zúgását.
(Közös emlékezet?)
A végtelen pusztulásban
egyetlen fenyőmagba kódolva
a túlélés.
Mert Ő így teremtette, hittük,
törékenységében is öröknek a világot.
Ma már elhiszem,
hogy a folytonos újrakezdés
nem mindig hordozza magában
a folytatást.
Azért persze van remény,
szőlőmagban szőlő ígérete.
A kétségbeesés gyönyörűsége is
elvezet a halálig.
