főnszele a tavaszt megmutatta,
átsuhant felettünk, s elenyészett,
reményét csalfán kínálta.
A bolyhos, vastag fellegekben
már újra gyűlik a holnapi hó,
s a világot ismét elborítja
a hideg, puha takaró.
A vizeken szürke jég hajózik,
kopasz ágaikkal a parti fák
karmolásszák a súlyos felleget,
s a tájon tompa némaság.
Tejszínű köd kúszik a tájra,
furcsa módon változnak a tárgyak,
egyre szűkülő látóhatárban
úsznak ismeretlen árnyak.
Ködbörtönében fogva tart a tél,
a börtönőrök fénylő jégcsapok,
e ridegre változott világban
szeretet nélkül megfagyok.
