Világtalan vakként jöttem a világra,
nem tudom, milyen a világ világa.
Tapogatva élek, tapintással látok,
mert nem látok semmit. Mért van rajtam átok?
Sétálok a réten, illatok közt járok,
fűszálak simulnak hozzám és virágok.
Lehajolok: érzek bársonyos szirmokat,
éles leveleket, selymes illatokat.
Mi az, hogy zöld, piros, sárga és fekete?
Milyen fent a kék ég, milyen a föld színe?
Milyen a rózsaszín és milyen a lila?
Milyen a kankalin, s milyen az ibolya?
Simogat a szellő, felröppen egy lepke,
mintha sóhaj szállna, s a virágnak lelke.
Lepke után kapok, bársony por kezemen,
milyen színű lehet? Nem tudhatom sosem.
Az erdőben járok, fák között sétálok,
kőbe botlik lábam, sziklákra felhágok.
Mi lehet alattam? Hogy néz ki a világ
felülről? Milyen a szédítő magasság?
Nem látom felettem fent a csillagokat,
nem figyelhetem a bolygókat, holdakat.
Milyen a közel és mit jelent a távol?
Milyen messze vagyok az egész világtól!
Fáradtan megpihenek az erdőszélen,
nem látom, fenyeget-e veszély a sötétben.
Egy kis bogár mászik puhán a kezemre,
lábacskái csiklandoznak jókedvet szívemre.
Lehunyom a szemem, és már mindent látok,
elképzelem magamnak e színes világot.
