békében vetik el a békeszeretők.'
/Jakab 3.187
I.
Minden elomolni látszik,
s gondterhes fellegekkel
nyög felettünk a december,
mint rút, púpos, fekete ember.
A tél is, a hó is, a fagy is
csak emlék, s belep mindeneket
a langyos, puha por, ez a rongy,
álságos takaró, s hazug lázában
törtet előre félelmes korunk.
Kezünk között remeg az advent,
s körötte mellét verve sipolyog
az összes farizeus, s mindegyik
gúnnyal veti oda az Egyetlennek:
ha te vagy az, magad szabadítsd,
s tűnj el, minket ettől kímélj meg!
Hadd várjuk nélküled tovább
a mi királyunkat, seregünk urát.
Minden elomolni látszik,
s gondterhes fellegekkel
nyög felettünk a december.
Hó szagú csöndet óhajtanék,
korbácsolt napok helyett békét.
Vágyom arra, hogy körülöttem
ez az élet igaz legyen, s a kétség
ne járjon át tőrként a szíveken,
s a lelkünkbe oltott örök érték
ragyogjon, amikor megérkezel.
