hová lehajthatom a fejem,
engedelmes rögök ölébe
szép reményem eltemethetem.
Megbújok az éji homályban,
hol nincsen dobpergés, csatazaj,
a felragyogó csillagokkal
elcsitul az örökös moraj.
Leborulva a csöppnyi földre
otthonra talál fáradt szívem,
hát ölelem e szent hajlékot,
mint egykor: hűen, szerelmesen.
