Neked írom, a "Szépség Koldusának".
Volt országodban koldus lett a Szépség.
Olykor eltévedt álmod volt az Isten -
de a lelkedben vágy feszült, merész ég.
Minek írom? Hazád nem volt. Neked sem.
Képzelt tájaid hitted el Hazádnak.
Reménykedik a jót akaró Költő -
míg a sínekre nem löki a bánat.
Meghaltál. Hányszor? Még ma is naponta
Meghalsz, s hányféle módon eltemetnek!
Eltemet a közöny, a meg nem értés,
s egy éles világ átad gyűlöletnek..
S van gyűlölet, mely szeretetet színlel,
S Kereszt-jelkép alatt tolvajok lopnak.
Ó, jobb nem látnod ezt a csőcseléket -
üldözőit gyönyörű Csillagodnak!
Ha Isten Szépség s értelmes Szabadság
(eszmeként), akkor itt legyőzött Isten,
S volt seregéből mennyi bukott angyal
most a Sátánnak segít a szívekben!
Egyenes test beteg földi Keresztfán...
...de átöleltek égi Messzeségek.
Legmesszebb lát, ki Keresztfáról néz Rád:
Múlt, Jelen, Vér, Valóság, széttört Élet!
Mit Hazádnak kívántál: képzelet volt,
Szépség, de Költő - Képzelet Tudósa,
Képzeleté, amely valóra válhat,
ha több csillag, több szív vezet majd jóra.
Minek írom? S Neked? Vagy csak magamnak?
Voltnak, s ami Lesz? Haldokló szívemben
Világ-Ninive piacán is ott vagy
Költő, Szépség s Eszme: kigúnyolt Isten.
