Megfordul a Nap, a szél
mint vaskakast fordítja,
holdat látni most,
éjszakát...
Megfordított fejre állt világ!
Csend lett a zajos város felett,
összeborultak a fák!
Lélegzet nélkül élnek,
úgy vágyták ők is a messzeséget.
Megfakult sóhajok szállnak,
szárny nélküli szárnycsapások,
félelmek himnusza a csendben,
elhaló szó zeng esengve.
Koldul az érdem, beáll a sorba!
Most fordul a Nap,
vált majd éjszakát,
elkerüli a Földet: -
-feledve év - szakát.
Ember-e az ember? - kérdezi
valaki!
Botlik a sötétség, nem válaszol senki.
