Volt mindened
amikor a homokdűnék
apró játékait figyelve
nem érezted a nyár
zamatából rád zúduló
arctalan idő súlyát
s a hajnal úgy
zuhant rá a vízre
mint pohár utolsó
cseppje a vén asztal
idő-hasadásaiba -
akkor sem voltál
egyedül, valaki
fogta reszkető kezed
és érezted melegségét
a csodálatos ismeretlennek
s úgy szakadt ki belőled
néma morzsaként
egy új vers édes kontúrja
mint tűző nap szeméből
az örökégő csoda.
