Olyan a holnapom, mint annak,
ki örökölt sírhelyét is eladta.
Kéznél van pár órám –:
százfelé hasadt földet döngetek,
s érzem:
kihűl az öklöm –
mozdul,
s testhelyet egyenget két göröngy alatta.
Lehetetlen-konokul őriz magának
a gond,
– bár értem csak egy-egy percet áldoz –
Ilyen szigorú csak a bozót lehet,
mely – mint egykori védők –
tapad a roskadó várak falához.
Eladnám,
vérrel együtt is kivetném magamból!
Már nem is formám,
mint fenyőnek sudársága!
– Jó cimborám,
ne riadj: nem formám –:
lényegem, mint fény a villámlásban.
