A fák a földet markolják mindig
karcsú ágaik
száz-síkú lomb mögé bújnak
Ha valaki fában az ég felé törő
sudárt dicséri
tanúnak hívják a madarak hangját
s f ö l d r e pergetik
a szomorú védőbeszédet
Mikor a percnyi parazsú gizgazok
október végén
füstcsóváikkal az eget pamacsolják
az én fáim álmukban
felszökő lángú máglyákban égnek
