Iszap és csigahéj –, a kő
múltakig tanul. Csak állunk
a parton és sírunk szótlanul.
A tenger és a tűz minket
a magasból néz. Belénk
sápad a szó, a kozmikus egész.
Holdaknak csöndes – – –
lángja ha szól. Lecsüng
a fény az éjszaka feszülő
ágairól. Roppant szálfák
könyörögnek a hegynek.
Túl a jegenyék magasán
– – – felhők dideregnek.
A csillag is – egyre hűl.
Megdől egy kicsit az égbolt,
és szívedhez menekül.
