Nem az enyém voltál. Csak kölcsönkaptalak,
mégis büszkén hordtalak míves bross gyanánt.
Szívem gyűrt ruhájába simogattalak,
akár az aranyport. S most nézd, hogy visszabánt
a lopott pillanat... Fitogtatja hevét
minden egyes álom, mely nem a mienk volt.
Látod? Mint vendéglátó házban a cseléd
kacag pironkodva rám a csúf szégyenfolt.
Mert úgy akartalak, mintha enyém volnál,
te parázsló Gyönyör, te eleven Halál.
Száz színes, illatos, gyönyörű álomnál
igazabbnak tűntél... de mint egy kártyavár
dőlt végül össze bennünk minden akarat,
s odalett a szín, hit, vágy, szósimogatás.
Nem az enyém voltál. Csak kölcsönkaptalak,
de úgy vésődtél belém, ahogy soha más.
