Saját tükrömből az arcom
gyöngéden tűnik elő,
szeretem magam, de sejtem:
nem vagyok szerethető.
Sok üres tévedésem
rozsdásodó kacatában
összefonódik a lánc,
zörög utánam...
nyugalmat veszett futástól
hogy is reméltem?
Álmomban csontfogam elhull
és tejfog nő a helyében.
