Nem csak az enyém vagy,
másnak adtalak,
szétszórtak a tájban
zápor-szép szavak.
Arcodat a föld is
felmutatja majd,
testedtől szelídül
barna Tisza-part.
Téged már a por is
fel-felemleget,
őriz fű s guggoló
gabonakereszt.
Világ négy sarkáig
vittek vén vizek
s mindig visszatértél
itt pihenni meg.
