s mindazokra, akik az árva
peronokon állva vártak
az első vonatra hajnalonta.
Talán az a tegnap is más volt,
talán a színek csendje is.
Havonta ruhát vált a múltunk,
s lemorzsolódnak emlékeink.
Velünk csavarog a remény,
hogy lesz, aki magához öleli
a nyári reggeleket, s arcára
mosolyogva jeleket ír a fény.
Most is azon peronon állunk,
nem kerestünk más utakat,
s magunkról emlékezünk itt,
e szétszaladó égbolt alatt.
