a felhőtlen ég fölé emeltem,
s beleolvadtam a Tér semmijébe.
Feledve, hogy én is ember vagyok
(az álmok mindig nagyok)
fénnyé válok és
hívlak téged.
bevillanok szemed szűk résén
és ajkaidra hullok
és körülcsókolom arcodat, hajadat, aztán...
...aztán összetörve földre hullok...
Virradni kezd megint.
