Beszorult szippanatnyi levegő
a létem. Emlékezet.
Ahol láthatatlan kezek osztják
szét a reggel fényeit, érdemes
megtanulni a feledés fázisait.
Még mindig szavakból építelek körém,
hogy otthonom légy.
Akár egy hajnali látomás többnapi havazás után.
Lecsengő szavaid bizsergést
tetováltak homlokomra,
szívembe marta hajad illatát a szél,
szemhéjam belsejébe varázsoltad arcodat.
Ahogy a vándor hozza távoli
lucosok illatát, vargányák szagát.
Gazba fúlt sínpár magányossága
az emlék.
Kihűlt terek. Magánya zártabb,
mint víz és jég között a lék.
Emlékezem. Létem
beszorult szippanatnyi levegő.
