Nézd ott, tán száz fényévre innen,
azt a magányos csillagot,
mely kis harmatcseppként ragyog
búcsúzó nyári éjeinken.
Fullaszt a por s a gyűlölet...
Mondd, elszökünk oda egy éjjel
bogárháton, tücsökzenével,
hol sanda árnyék nem követ?
Akarod-e, hogy csak mi ketten,
mint két bolondos, víg kölyök,
hűtözzünk kozmikus szelekben,
hogy világok fényébe öltözz,
és születő Napok között
emlék se kössön már a Földhöz?
