Csak betűk, szavak,
néhány gondolat,
mégis, megannyi szín:
kín, mosoly, harag,
mind a lélek dallama.
És a könnyű, fehér papír
vigyázza időtlenül
az ólomsúlyú
és szárnyaló titkokat,
tartja a lélek kőszirtjeit,
az ember önként vallott
bűnét, vágyát, könnyeit.
Különös titok, talán csoda,
hogy az ember az a földön,
egymaga, aki olvas, ír,
és hallik a szava…
Talán az Isten segít,
ki e rejtelemmel alkotta
teremtményeit?
Vajon az ember - nélküle-
ennyi erőre képes-e?
E különös csoda,
- a teremtett emberfia -
ha képes megfejteni,
szavakba önteni
a lélek titkos pecsétjeit,
s megvallani
örömeit és vétkeit,
miért várja mégis,
hogy valaki
megváltja egyszer
a bűneit?
Talán az ember lelkében lakik
Isten is…
