hogy nem születik több vers,
és nem köszön a reggel,
mert nem lesz már kinek,
csak fásult arccal nézem,
ahogy múlnak az évek,
és tenger felé folynak
a csillogó vizek,
ősz szemöldökkel, hajjal,
a pirkadásra várva,
magamba hullok némán,
s feléd nyújtom kezem,
és legbelül a szívben
égő gyertya-váram,
egy könnycsepp hajnal-lángján
ott csonkig égetem…
