(Váradi Péter Pálnak)
Azt fényképezted: a benned élőt.
Nem az eltűntet: a jelenlévőt.
Rovásírással felragyog a táj
És eloszlik a felhő-homály.
Egy népnek öröme és szenvedése
Van a sziklaarcba belevésve.
Ha már az is, a nyelv is elveszett
Őrzik tisztások, patakok, hegyek.
Harangvirágok és nárciszmezők
És fenyőtűk, harmatot könnyezők.
Nem a mulandót: változáson át
Fényképezed az egyetlen hazát.
