A költőt a kor szüli
mint mindent, mi képlékeny,
mozgó és vérzékeny –
mégis sarkára hág,
felesel, szavába vág,
szeretné hinni,
hogy ő minden időé,
a kortalan valóé,
melyet naponta kiterít
a papír boncasztalán
mint sebész, szétszed,
tetten ér, kimetsz,
majd hátrahagy,
csöppet másképp,
csöppet szíve képére gyúrva.
