a folyó ragyogva visszatükrözi,
napfény csillog a gallyak hegyén,
füzérek hullnak tükrükbe fürdeni.
Dunát kékre a kék ég festi,
és párát lihegve lélegzik a kő,
a fasor zöld ernyőinek árnya
alatt áramlik a tiszta levegő.
A parti út kitárja elém
sugarát, és pára leng a víz fölött,
ölel a város emberarcú
derűs szöglete itt az ősfák között.
Görcsösen fogják gyökerükkel
a talajt, a csönd törékeny és üres,
kőrengeteg szélén rettegve,
űzött ember és fa menedéket keres.
