Vágy szülte akaratból
formálódunk testté, jelenlétünk
időzónák közt száguldó gondolat,
friss vért hordoz a perc,
amelyben lebegünk.
Valamikor megtorpanunk,
az út porába vájjuk körmeinket,
s mint repülés előtti sasok
karmoljuk a földet jeleket hagyva.
Nem leszünk elveszettek,
ahogy árvák sem vagyunk,
örökbe fogadott az örvénylés
időtlen körforgása,
s míg remegő kezünkből
üres ígéretek hullnak elénk,
kiszáradt torokkal koldulunk
jövőt magunknak.
Minden perc számít,
teremtő gondolatok érlelik az időt,
mégis várunk valamire,
talán újabb feloldozásra...
...közelít a pillanat,
kezünk csapkodva követel,
s belefonódunk a mindenségbe,
mint némán kéregető koldusok.
