fázós gyapotot sír a tájra,
nem illik hozzánk a dráma:
szívedbe csendben elbújok.
Tudom, regényes régi dal:
nesztelen jön, s máris inal,
váratlan, vacogó téli álom,
kinn hermelin-súly a fákon.
Tudom, szemedben a tűz igaz,
vétlenek vagyunk, kevés vigasz,
szívedbe hát csendben elbújok,
még zuhog a hó, egyre zuhog,
cinke bűnöket éget a szánkra...
Ne félj, tavasz lesz nemsokára.
