Miféle föld fölötti harc ez?
Már kibékülnék lassan az idővel,
és belesimulnék a nyugvó létbe,
megadva magam halk sodrásának,
de gyötörnek újra és újra
felszökő vágyak,
miket már régen eltemettem
sejtjeim mélyébe, megadva
őket az elmúlásnak.
Miféle föld fölötti harc ez,
felszakadnak bennem egyre
a fényért küzdő vágyak.
Kapaszkodom magamba,
csak ne hulljak oda a magánynak,
a könyörtelen közönynek,
panaszkodom a végtelennek,
az értelemnek, s az érzelemnek.
Miféle föld fölötti harc emészti
lelkem, mikor ember, ember ellen,
mikor anya a gyermekért, a reménytelenség
megremegtet, föld fölötti harc ez
meg nem szűnő reményekért.
A tenni akarás légszomja gyötör,
dobj magasba felkorbácsolt hullám,
dologra, szerető szerelemre,
a dologtalan elmúlás
bántana lenn a mélyben,
s a rögök rátelepednének
bűnömül megkövesedett szívemre.
