Hétköznapi gondolatok – ünnepvárás idején
(Naplómból)
„Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.”
(Reviczky Gyula)
Ma, amikor ráakadtam Reviczky Gyula idézett versének egy részletére – amely szerintem a legfontosabb üzenetet hordozza ma is az ünnepekről, hétköznapokról – éppen hasonlókról gondolkoztam és beszélgettem valakivel.
Azon töprengtem ugyanis, vajon miért ismétlődik minden évben ugyanaz, hogy már karácsony előtt elkezdődik különböző táborok véleményének – néha elég egyoldalú és erőszakos – ütköztetése:
– van, aki ki nem állhatja a karácsonyt, mert túlságosan anyagiassá vált, vagy túl korán elkezdik az erőszakos reklámot a kereskedők,
– van, aki szerint bosszantó, hogy „mindenki” a plázákat járja, miközben sokan „ilyenkor is” éheznek… (No, de nem így van ez a hétköznapokon is…? Sajnos, az egy napos, látványos adományozással a szomorú probléma megoldatlan marad…)
– Sokan ellene vannak a hivalkodó fényeknek, csillogásnak, sőt, annak is, hogy ilyenkor többen keresik fel a templomokat, mint máskor, de van, aki megvetően bírál másokat, mondván, hogy még „ilyenkor sem” megy el a templomba…
– Hallottam olyan véleményt is, hogy sokan túl látványosan adományoznak, többen túl csendesen, vannak, akik – bár megtehetnék – sehogyan.
– Vitatkozunk vallási, filozófiai nézeteken, elfogadva (vagy nem) a másik hitvilágát, vagy éppen annak ellenkezőjét, miközben vallástörténészek, tudósok kutatják ma is Jézus életét, és még annyi mindent a világ rejtelmeiből. Közben mégis rengetegen hisszük, hogy így, vagy éppen amúgy történtek a dolgok, ez, vagy az a magyarázat az anyagvilág titkaira, csodáira: nem is történhetett másként, mint ahogy én, te, vagy mások gondolják, sőt, „tudják.”
Ezenközben talán elég lenne annyi az ünnepek körüli nézetkülönbségek simítására, ami a mindennapokra is vonatkozhat: szükséges némi empátia ahhoz, hogy elfogadjuk, tiszteletben tartsuk mások hitét, lelkiségét, szokásait, hagyományait, zajos, vagy csendes ünneplését, rábízzuk választását, hogy feldíszíti-e szobáját, lelkét az ünnepnapokon, vagy megelégszik a hétköznapokon is felmérhetetlen kinccsel, a mindenki számára elérhető ajándékkal, a szerény, alig észlelhető, mégis olyan fontos lelki békével, vagy sem.
Mielőtt másokat megvetünk, tanácsokat osztunk, hogy szerintünk mi a helyes, és mi az elítélendő ilyenkor, de a hétköznapokon is, érdemes önvizsgálatot tartanunk. Nagyon egyszerű módszerrel elvégezhető: ha békességben tudunk élni önmagunkkal, akkor békesség lesz körülöttünk is, ez árad a lelkünkből akkor is, ha szegények vagyunk, akkor is, ha gazdagok, nem bánt a csillogás, de jól elvagyunk a félhomályban is, mert szeretünk együtt lenni önmagunkkal. Ha megpróbáljuk elfogadni – elsőként mindig magunkat – akkor is, ha bánatosak, csalódottak, vagy éppen szerencsések és boldogok vagyunk, azután már gyerekjáték ugyanígy fordulni mások felé.
Egyszóval: minden velünk, nálunk, a lelkünkben kezdődik, és hiszem, hogy ez sugárzik a környezetünkre is.
Lelki békét, teremtő csendet mindenkinek a várakozás idején, és olyan ünnepet – kívül-belül – amilyet szeretnénk magunknak! Ha sikerül az óévvel hátrahagynunk a békétlenséget, akkor minden esélyünk megvan, hogy megszülessen bennünk az őszinte vágy arra, hogy szívből kívánjunk hasonlót másoknak is. Így juthatnak mindannyiunk számára karácsonyi morzsák a hétköznapokra is.
*
Reviczky Gyula: Magamról
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.
Óh, pedig hány perczed, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott
S kiderült rá szíved, arczod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed';
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta? ... Semmiség!
Nem tudod, mi nyomja szíved',
Semmiségek üdvezítnek.
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet,
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhitod,
S holnap küzdve élni jobb.
Ember! Önző vágy vezérel.
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szived:
Nincs e földnél semmi szebb.
Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Mig, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe';
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.
Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod' búban éled;
S csak ha lelked' szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő sziv sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!
Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.
