Egy délután majd gyérül még a fény,
és fáradt földjeinkre úgy terül a tél
fehér lepellel, tisztán, fényesen,
mint riadt, szűz arára óvó félhomály.
S az éjszakán, hol tolvaj vágy fakad,
a fény lopózva éppen csak átszalad,
halványan világlik, és szemérmesen
megrebben hófehéren a csillagok alatt,
s míg az álom csókját várja,
havat szitál az ég
a hűs, szerelmes tájra.
