Maradék fűnek
lenni kell.
Nem múlhat
föld,
rögöktől harmatos
mező.
Végtelen hajnalok
élnek szívünkön.
A vér
lüktetései fölött
tengernyi
láthatár
nő.
Hullámzik
létünkben valami.
Mélyen rejtett
világ.
Mint
a búvópatak,
eltűnik.
Majd
újra fölragyog
szemünkben
az ág.
Gallyak
ártatlan lényei.
Lombok
kísérnek
rendületlen.
A levelek mögött
megbúvó
fészek is
fölsír.
Jaj – – – –,
mivé is lettem?!
