csak a fájdalom hullámhosszain?
Fáradt árnyak. Esténként visszahullunk
az állati létbe -
visszataszít a magány.
Arcunkat eltorzítják a gondok kusza ráncai.
Hajnalban még tiszták az arányok,
hajnalban elég egy fénynyaláb,
s megértjük, hogy mélyebben összetartozunk,
mint ameddig a szavak elérnek.
Kinyújtom hát érted gondolataimat,
teremtek érted.
Ki-ki a maga módján teremt.
