Szépnek láss: eleven lángban
naponta magam megmosom;
olyan véglegessé égjek,
mint tűzben edzett bronzszobor.
S egyszer jöjj mégis, amikor majd
a csönd szólít már, nem szavak.
Ha méhem megfogan a nyártól,
ha medencémből rét fakad.
Mikor már minden út világos.
Villanyok helyén ég a csillag.
Mikor az ablakok, az ajtók
csak a határtalanba nyílnak.
