a mosolygó öregség titka ez.
Fogadjuk el, hogy amit elfelez
a sors velünk, az omlós égi vekni,
s vele a vég előtt épp jóllakunk,
ha kedveltük magunk.
Végünk kerek lesz - ez nem is kevés:
nyugodt, halálos beteljesülés.
Bánat, ijedtség, félsz, szívdobogás
elhajlik, mint ladik elől a sás,
előlünk. Visz a gyöngyöző
letűnt idő.
Letűnt időnk is formás lesz, akár
dinnyéből varázsolt bűvös batár,
s az elé fogott izmos paripák:
néhai egerek, melyekből a világ,
az önszerető, önvak áradat
nevel lovat.
Hogyan szeressem azt, hogy itt vagyok,
és rossz kezekbe rossz gyeplőt adok,
hogy minden tettem valamibe botlik,
sosem jutok el teljesen az ottig.
valamim mindig féluton ragad?
Szomorú had,
sugár-sebezte gyászhuszár-sereg:
szívemtől számig ezt terelgetek.
Ha át is bukom valahogy e gondon,
belehalok, még mielőtt kimondom,
hogy élni eszeveszett szerelem.
Ha nem velem.
