Mikor a madár már nem szereti a másik madarat, így szól hozzá:
„Szállj messze, szállj ezer mérföldre, hogy ne lássam
hogyan tornyosul szememben az egykedvűség!”
Mert a madár az emberrel ellentétben nem lomha; a távolság
neki a szerelmet ébresztő vibráló fény játéka.
Nem ezt mondja: „Most bújj a földbe
ezer láb mélyre, hogy ne halld
hogyan dúdolok, csőrével ölemben nyugvó
új kedvesemnek az alkonyatban
lágy altatót!”
Mert a madár az emberrel ellentétben nem felületes;
tudja a föld mélyéből elemi erővel
feltör a szívdobbanás
és nyugalmat árasztó altató helyett
az erdő jajongna a föld alól feltörő
fájdalom dobogásától.
Ezért a madár ha már nem szereti a másik madarat,
mellette marad, hogy elpusztuljon magányában.
Ám az ember ha már nem szereti a másik embert,
zavarában, szégyenében nem is tudja mit tegyen és
mind messzebbre menekülve
szívébe örökös szomorúság költözik.
Nincs kis fájdalom. Az emberek szeretik az apró fájdalmakat.
Szépek, nem gyötörnek agyon.
Ha elveszítik, könnyen pótolják,
még olcsóbbal, kevésbé fájdalmassal –
mert a tapasztalat tompítja a fájdalmat;
vásárban kínálják fillérekért.
Az emberek szeretik a rövid találkozókat, rövid leveleket,
kis élményeket melyekben nem kell keresni
a távoli csillagok üzenetét és nem veszélyesek
a lélek ismeretlen zugaira.
De ezek a kis fájdalmak, az egykedvűséget szabva ránk,
észrevétlenül létünkbe húzódnak,
lassan halálunkat okozzák.
Ezért a számtalan kis tetem okán –
mik bennsőnkben bomlanak csöndben –
körülöttünk vonyító dögevők,
sok kis jajtól felsértett homlokunkon
hangyák futkároznak.
Így nincs ami megsemmisüljön bennünk
mikor figyelmeztetések érintetlen,
elemi erők okozta
mély fájdaloma ránk nehezedik.
Békésen nézzük, küszöbünkhöz
mind közelébb, hogyan közelednek
a hangyák, hogyan kerengnek a fehérfejű
dögevők és suttogjuk nekik:
„Barátaim, itt nincs semmi keresnivalótok.
Itt az emlékekkel beborított poros
csontvázon kívül nincs más,
és az – egészen biztosan – nem a tiétek!
A húst, a vért, a szív édenkertjét
megették a kis fájdalmak,
morzsánként – mindent apránként lerágtak csontig,
beleértve ezt az odút is, hát nem látjátok?”
Nincsenek kis fájdalmak.
E nap alatt nincsenek kis fájdalmak.
Fehér Illés fordítása
